2016 divatszínek

message 0 Hozzászólások

2016 divatszínei a rózsakvarc és a babakék.


Nagy meglepetéssel fogadta a divatszakma, hogy idén két színt is választottak!  Természetesen a két szín harmóniája tökéletes. Mindkét színnek megnyugtató, barátságos pozitív hatásai vannak. Ez a két szín amúgy meghatározó a babadivatban is, de természetesen nagyon jól mutatnak együtt a lakberendezésben, felnőtt divatban és a különböző viseletek minden más területén is.

A Pantone hivatalos közleményben az alábbiakat nyilatkozta az év színeiről: "Súlytalan és légies, mint a fölénk magasodó égbolt a derű enyhe és nyugalmas érzést áraszt a zűrzavaros időkben". A színekkel és a kommunikációval is ezzel célzást is tettek a jelenlegi világunkban lévő aktuális zavaros és háborús helyzetre, majd így folytatták a közleményt. " A rózsakvarc gyengéden meggyőző, amely közvetít az együttérzés és a nyugalom között".

A két szín választás oka pont ez lehetett, hogy a harmóniát szimbolizálják. A tökéletes harmóniát ugyanis egy színben nem lehet teljes-értékűen kifejezni. A 2016-os divatszínek tehát a kék, pontosabban a Serenity amelynek a Pantone színkódja a 15-3919, illetve a rózsakarc, Rose quartz, melynek Pantone kódja pedig 13-1520.

Ezek a színek idén a divat minden területén megtalálhatóak lesznek. A konfekció divaton kívül a lakberendezésben, sminkben, frizurában, a kiegészítők minden területén, illetve minden más design területen sokszor fogunk találkozni ezzel a színkombinációval.

Találd meg nálunk is az év színeit! Óriási termékkínálatunkban fedezd fel a számodra megfelelő anyagminőséget és mintázatot, legyen szó álmaid ruháinak anyagáról vagy lakástextíliákról.
Az év színei vidámságot és nyugalmat árasztanak, melynek együttes használata egyfajta biztonságérzetet ad a mindennapokban.

Hozzászólások

Hozzászólás írása